8. rész

Reggel ismét Danival utaztam. 

- Na de komolyan, megtennéd? - nevetve kapaszkodott egy csapat lány mellett, akik szépen végig mérték..

- Csirke jelmezben suliba menni? - majdnem sírtam a nevetéstől, szegény pedig majdnem megfulladt - Soha!

- Na de ne már! Fogadjunk! Aki veszít, az csirke jelmezben megy suliba. - kihívóan felém nyújtotta jobb kezét én pedig kicsit elgondolkozva kezet fogtam vele.

- Mi a fogadás lényege?

- Szerelmes vagy belém? - majdnem kiesett a szemem, ahogy Dani mellett álló lányoknak is.

- Mi van??

- Na? - rám villantotta hófehér mosolyát én pedig elvörösödtem.

- Nem...

- Oké, ha egy héten belül elérem hogy belém szeress, nyertem! - agyaltam... miért is ne? Nem éppen az esetem... de ki tudja milyen lesz... várjunk csak. Ez most azt jelenti ő szeretné, hogy bele szeressek? Oh, egek...

- Rendben! - vigyorogva intettem neki, és le is szálltam a buszról.

Suliban elmeséltem Kingának az egész fogadást és annyira oda volt meg vissza, hogy az egész folyosón hallani lehetett a visítását. Próbáltam csitítgatni, de nem nagyon ment... már majdnem beértünk a terembe, amikor Bence lépett oda hozzánk. Furcsán méregette a húgát.

- Fogd már be. - és befogta... úgy látszik rám ennyire nem hallgat - Dóri, ma is várlak a parkolóban, rendben?

- Ahjj muszááááj? - elkezdtem nyavajogni mint valami 5 éves, de Bencének van valami "hallgass el képessége".

- Ne kezd! - mondta nekem, és egyből vissza álltam rendes Dóriba - Most megyek, sziasztok! - intett és ott hagyott minket, egy szót sem szólva becsoszogtunk a terembe...

A nap lassan telt... mert vártam a délutánt. Ahh igen, tudom hogy ez hülyeség, de érdekelt, hogy mit tartogat ez a délután nekünk. Azaz nekem. 

Mikor kimentem a parkolóba, Bence és Anna a kocsinál beszélgetett. Hogy én mennyire nem bírtam ezt a lányt..!

- Sziasztok! - mentem oda hozzájuk. Bence mosolyogva intett nekem és kinyitotta az anyós ülés ajtaját. 

- Szia... - Anna hangosan rágózva mért végig, és súgott valamit Bence fülébe.

- Hé! Állj le! - mondta neki Bence és dühösen nézett le a lányra aki kuncogott.

- De csak nézz rá... háháhá!

- Fejezd be. - Bence, mint akiben a düh fortyog beült mellém a kocsiba, maxra tekert egy rock adót és elindultunk. 

Mikor már 30 perce nálunk volt, teljesen lenyugodott és én is felszabadultabb lettem a társaságában.

- Na, meg van az egyenlet eredménye? - kérdezte az elmúl egy percben sokadszorra. 

- Igen... - mondtam sokadszorra - száznyolc.

- Nem. - és elrontottam...sokadszorra.

- De itt megszoroztam, ahogy mondtad! - mutattam a kis pontra a papíron.

- És azt kivontad belőle? - mutatott a papír aljára - Nem. Szóval előröl.

- Neeee fáradt vagyooook! - kezdtem ismét nyavajgásba, de rosszalló tekintetét rám szegezte én meg zavartam a fülem mögé tettem egy tincsem.

- Nem tarthatunk szünetet, a szüleid bármikor haza érhetnek. - bele ivott a narancslevébe és eldőlt az ágyamon.

- De ez uncsi... és nem is megy, pedig hetedszerre csinálom újra.

- Ne hisztizz, csináld meg megint, és most add hozzá a nyolcat is! - fel ült az ágyon és beletúrt a hajába - Telefonálhatok valahonnan? Lemerült a telefonom. - a kezébe adtam a mobilomat és lemásoltam az egyenletet, megint...

Nagyjából 10 perc múlva kész lettem, az eredményem 2691 volt... nagyon remélem hogy jó. Bevettem a számba egy rágót és Bence jött be az ajtómon.

- Bocsi itt vagyok... köszi - adta vissza a telefonom - kész vagy?

- Igen! - mondtam elégedetten, és a kezébe nyomtam a füzetemet. Nagyon gondolkozott amikor nézte a számolásom, majd amikor rám emelte nagy, szánakozó tekintetét, tudtam hogy megint rossz. Bele temettem az arcomat a tenyereimbe és morogni kezdtem.

- Dóri. - szólított meg, én pedig rápillantottam. Letérdelt elém és a vállamra tette a kezét - A helyes eredmény 2. - mind a ketten elröhögtük magunkat a szánalmamon, mi máson?

- Feladom! Menj innen, többé suliba sem megyek! - ordítottam, és csapkodni kezdtem a nevető fiút.

- Hagyjál, nem tehetek róla hogy hülye vagy!

- Hééy!! - próbált bele inni a narancslevébe de annyira nevetett hogy nem bírt semmit a szájába venni.

- Mennyi az idő? - kérdezte, amikor már megnyugodott egy kicsit.

- Ömm, mindjárt kilenc van. - néztem meg az órát a telefonomon. Nem akartam hogy menjen.

- Akkor lassan indulok. - rám mosolygott és elkezdte pakolni a cuccait - Az a te gitárod? - mutatott a sarokban porosodó darabra.

- Igen, de... nem nagyon használom.

Felállt és elvette a hangszert, az ágyamon elkezdte pengeti.

- Tudsz rajta játszani? - kérdeztem eltáltott szájjal, mert még azt is csodáltam ahogy hangolja.

- Igen - vigyorgott el, amint azt arcomra nézett - mondj egy számot.

- Hat. - kitört belőle a röhögés, én meg kérdőn néztem rá.

- Zene számot te ész! - éreztem hogy elvörösödök.

- Több óra matek korrepetálás után ne várd hogy ilyen gyorsan átálljon az agyam! - nevetve mellé ültem és néztem a kezét - Tudsz 5 seconds of summert?

- Persze - kacsintott rám, és bele kezdett a she's kinda hotba és legnagyobb meglepetésemre nem csak hogy profi volt, de még énekelni is elkezdte. 

Az első she's kinda hot résznél rám emelte a tekintetét, én meg persze rögtön félre értettem és lesütöttem a szemem. Négy perc múlva be is fejezte és az arcomat tanulmányozta. Nos, kb úgy nézhettem ki mint a Sikoly festmény... hihetetlen volt hallani, nem tudtam hogy ennyire ért a zenéhez.

- Ismered őket? - kérdeztem tőle.

- Nem, csak fejből tudom a számaikat. - felnevettem és megütöttem egy picit - Most tényleg megyek... de holnap is jöhetek délután.

- Rendben! - azt hiszem túl izgatott voltam ahoz képest, hogy matekozni jön, de nem bántam. Elvettem tőle a gitárt és kikisértem a házból.

- Holnap találkozunk! Ja és elfogyott a narancslé, pedig azzal fizetsz, szóval holnap legyen... - beleröhögtem a mondatába.

- Lesz, ne aggódj. - azzal beült a kocsijába és elhajtott.