Reggel levágtam egy szép nagy hisztit, mert nem találtam a fekete farmeromat. Feltúrtam a szennyest, de semmi. Nagyjából tíz perc után meglett. Csupa víz volt, hála a tegnapi nagy mosásnak. Szuper... Felvettem egy kék nacit és egy fekete banda pólót, és indultam a fürdőbe. Befontam a hajam, és a konyhában töltöttem magamnak egy nagy bögre teát.
- Ma édesanyáddal elmegyünk este itthonról, örülnék ha gyakorolnád a matekot. - mondta apa, miközben a cipőmet vettem fel.
- Hova mentek? - egyedül vagyok itthon és matekozzak?? Nincs az az isten...
- Elmegyünk vacsorázni. Pedig én főztem volna, de nem szerette volna... - alig bírtam nem elröhögni magam.
- Oké apa, jó mulatást! - kipattantam az ajtón, és a megállóba igyekeztem.
A buszon egy sonkát cipelő néni mellett álltam, a kis CBA-s szatyorját alig bírta el, de végig mosolygott. Néhány megállóval később egy ismerős illat csapta meg az orromat. Elfolytottam a vigyoromat, és lassan hátra néztem. Dani sűrű elnézéskérések közepette vergődött át hozzám.
- Szia! - megkaptam a hófehér mosolyát, amire annyira vágytam, és vissza köszöntem.
- Jó reggelt! Hát te hogy-hogy itt vagy?
- Zavarok? - kérdezte én meg lányos zavaromban lesütöttem a szemem.
- Nem, nem úgy értem...- elnevette magát és beállt közém és a néni közé.
- Csak ugratlak, nyugi van. - rám kacsintott és minden vérem az arcomba szökött - Mizujs?
- Elvagyok, tanulnom kell sokat.
- Kell az, hogy ne csak szép legyél. - azt hittem nem bírok többet a közelében lenni, de csak abba a nyugtató szempárba kellett néznem...
- Mit csinálsz itt, de komolyan?
- Ma is erre van dolgom. - próbáltam közömbös maradni, de persze magamban örültem, hiszen egy nagyon helyes és kedves fiúval utazhatok másodszorra is.
Még beszélgettünk egy darabig, aztán leszálltam. Nagyon jól éreztem magam, bár néha kicsit fura volt, azért hozzá tudnék szokni, hogy ilyen jól indulnak a reggeleim.
Nagyban a felhők felett jártam, amikor a suli udvarán valaki megállt előttem. Felnéztem Kingára, aki elégedett mosollyal igazgatta a táskájának a pántját.
- Szívesen. - mondta, és rám emelte nagy zöld szemeit.
- Egyszer. Egyszer az életben mondj egy rendes mondatot, és had ne nekem kelljen kirángatnom belőled a szavakat! - nevetve engedte el a cuccát és sétált mellém.
- Találtam neked matek tanárt. - eltorzul az arcom amikor eszembe juttatta a matekot.
- És az nekem miért jó? - megütötte a kezemet és vigyorogni kezdett.
- A szüleid felhívtak hogy segítsek neked ma délután tanulni, de én nem érek rá, Bence pedig jó matekból, szóval órák után itt fog várni a kocsinál!
- Mi van??
- Szívesen!
- De... de engem ne tanítson senki, ő főleg ne!
- Meg fogsz bukni ha valaki nem segít, ez meg ingyen van, és jól tanít. - bármilyen jól is érvelt, én nem akartam vele tölteni a délutánomat!
- Nem tanulok vele.
- De igen. A szüleidnek már szóltam.
- Mit csináltál?! Na jó, most inkább megyek...
Ott hagytam és próbáltam végig gondolni hogy mi is vár rám nyolc óra múlva.
Ahhoz képest hogy a hátam közepére nem kívántam ezt a délutánt, a nap gyorsan telt el. Persze, ez mindig így van. Anya küldött egy sms-t, hogy elindultak otthonról, és hogy tanuljak Bencével... na igen, Bence. A suliból kifelé menet megpillantottam ahogy nekidől a kocsijának, Annával beszélget és...khm egyéb dolgokat csinál. Oda mentem melléjük és köhentettem egyet. Bence lelkesen fogadott és kinyitotta nekem az ajtót. Amíg beültem ő elköszönt a barátnőjétől és bevágódott mellém. Az út csendben telt, amikor bementünk a házba, akkor is csendben voltunk, de ez már kezdett kínos lenni.
- Kérsz valamit enni? - törtem meg a csendet. Rám emelte nagy kék szemeit és megemelte egy barna szemöldökét. Félmosolyra húzta a száját és elindult a konyhába.
- Szomjan veszek. - kinyitotta a hűtőt és kivette a narancslevet, mi mást?
- Csak...szolgáld ki magad. - zavartan felültem az asztalra és az óra kattogását hallgattam.
- Rendeljünk pizzát! - mondta, és elővette a fekete skinnyjeans-éből a mobilját.
Rendelt egy sajtos és egy szalámis, gombás pizzát, majd, mint aki otthon van, bement a szobámba. És akkor jutott eszembe, hogy én nem tudtam hogy bárki jönne hozzám, ezért a szobámban káosz uralkodott. Gyorsan utána futottam, az ajtóban állt és nézte a szobát. Mindenhol colás üvegek, zoknik, melltartók és füzetek hevertek.
- Öhm ki mennél egy percre? - éreztem hogy vörös lett a fejem, és a válaszát meg sem várva kitoltam a nappaliba és vissza siettem hogy rendet rakhassak. Vagyis... majdnem rendet.
A ruhákat bedobáltam a szekrényembe, amit kellett kidobtam a kukába, de sok mindet az íróasztal fiókjaiba nyomkodtam be. Megágyaztam és felhúztam a redőnyöket. Akkor láttam hogy itt van a pizza is, szóval ki kellett azért is mennem. Mikor elmentem Bence mellett, kérdőn nézett rám a kanapéról.
- Itt van a pizza... - mondtam neki, de mielőtt felvehettem volna a cipőmet, mellém pattant.
- Ugyan már én akartam pizzát enni, majd kifizetem, nyugi!
- Ne hülyéskedj! Hiszen te segítesz nekem! - felvette a cipőit és megjelent az arcán a félmosolya.
- Mintha annyira örülnél neki. Ezt azért kapod, mert elrontom a délutánod. - rám kacsintott, megragadta a pénztárcáját és kiment az ajtón. Sokkoltan álltam ott, de nem volt nekem időm gondolkozni, a szobám még káosz volt. Vissza futottam, és elvégeztem az utolsó igazításokat.
Már indultam volna ki, amikor Bence jött a szobámba. Alaposan körül nézett és bejött az ajtón. A földön a saját táskáját rugdosta, az enyémet pedig a vállán hozta. A két pizzás dobozt a kezében hozta és letette az asztalra.
- Az előbbiekből arra gondoltam ez nem baj... - mondta a pizza felé biccentve. Gyorsan megráztam a fejem hogy eltűnjön róla a furcsa arckifejezésem. Elvettem egy szeletet és leültem az ágyamra.
- Muszáj tanulni?
- Igen. - elnevette magát és leült mellém - Mi nem megy?
- Semmi nem megy. - néztem rá komolyan.
Istenem, hogy én miért nem fogtam fel mekkora mázlim van..! Bence 5 órán keresztül magyarázta nekem a matekot és... oké, azt nem mondom hogy értem, de ahh ezerszer jobban megy! És nagyon kedves volt. Este anya hívott, hogy a nagyszüleimnél alszanak, mert mama rosszul volt, tehát Bence nagyjából 10-kor hagyott egyedül. És ennek örültem. Nem annak hogy elmegy... hanem hogy eddig maradt.
- Szívesen. - mondta, és rám emelte nagy zöld szemeit.
- Egyszer. Egyszer az életben mondj egy rendes mondatot, és had ne nekem kelljen kirángatnom belőled a szavakat! - nevetve engedte el a cuccát és sétált mellém.
- Találtam neked matek tanárt. - eltorzul az arcom amikor eszembe juttatta a matekot.
- És az nekem miért jó? - megütötte a kezemet és vigyorogni kezdett.
- A szüleid felhívtak hogy segítsek neked ma délután tanulni, de én nem érek rá, Bence pedig jó matekból, szóval órák után itt fog várni a kocsinál!
- Mi van??
- Szívesen!
- De... de engem ne tanítson senki, ő főleg ne!
- Meg fogsz bukni ha valaki nem segít, ez meg ingyen van, és jól tanít. - bármilyen jól is érvelt, én nem akartam vele tölteni a délutánomat!
- Nem tanulok vele.
- De igen. A szüleidnek már szóltam.
- Mit csináltál?! Na jó, most inkább megyek...
Ott hagytam és próbáltam végig gondolni hogy mi is vár rám nyolc óra múlva.
Ahhoz képest hogy a hátam közepére nem kívántam ezt a délutánt, a nap gyorsan telt el. Persze, ez mindig így van. Anya küldött egy sms-t, hogy elindultak otthonról, és hogy tanuljak Bencével... na igen, Bence. A suliból kifelé menet megpillantottam ahogy nekidől a kocsijának, Annával beszélget és...khm egyéb dolgokat csinál. Oda mentem melléjük és köhentettem egyet. Bence lelkesen fogadott és kinyitotta nekem az ajtót. Amíg beültem ő elköszönt a barátnőjétől és bevágódott mellém. Az út csendben telt, amikor bementünk a házba, akkor is csendben voltunk, de ez már kezdett kínos lenni.
- Kérsz valamit enni? - törtem meg a csendet. Rám emelte nagy kék szemeit és megemelte egy barna szemöldökét. Félmosolyra húzta a száját és elindult a konyhába.
- Szomjan veszek. - kinyitotta a hűtőt és kivette a narancslevet, mi mást?
- Csak...szolgáld ki magad. - zavartan felültem az asztalra és az óra kattogását hallgattam.
- Rendeljünk pizzát! - mondta, és elővette a fekete skinnyjeans-éből a mobilját.
Rendelt egy sajtos és egy szalámis, gombás pizzát, majd, mint aki otthon van, bement a szobámba. És akkor jutott eszembe, hogy én nem tudtam hogy bárki jönne hozzám, ezért a szobámban káosz uralkodott. Gyorsan utána futottam, az ajtóban állt és nézte a szobát. Mindenhol colás üvegek, zoknik, melltartók és füzetek hevertek.
- Öhm ki mennél egy percre? - éreztem hogy vörös lett a fejem, és a válaszát meg sem várva kitoltam a nappaliba és vissza siettem hogy rendet rakhassak. Vagyis... majdnem rendet.
A ruhákat bedobáltam a szekrényembe, amit kellett kidobtam a kukába, de sok mindet az íróasztal fiókjaiba nyomkodtam be. Megágyaztam és felhúztam a redőnyöket. Akkor láttam hogy itt van a pizza is, szóval ki kellett azért is mennem. Mikor elmentem Bence mellett, kérdőn nézett rám a kanapéról.
- Itt van a pizza... - mondtam neki, de mielőtt felvehettem volna a cipőmet, mellém pattant.
- Ugyan már én akartam pizzát enni, majd kifizetem, nyugi!
- Ne hülyéskedj! Hiszen te segítesz nekem! - felvette a cipőit és megjelent az arcán a félmosolya.
- Mintha annyira örülnél neki. Ezt azért kapod, mert elrontom a délutánod. - rám kacsintott, megragadta a pénztárcáját és kiment az ajtón. Sokkoltan álltam ott, de nem volt nekem időm gondolkozni, a szobám még káosz volt. Vissza futottam, és elvégeztem az utolsó igazításokat.
Már indultam volna ki, amikor Bence jött a szobámba. Alaposan körül nézett és bejött az ajtón. A földön a saját táskáját rugdosta, az enyémet pedig a vállán hozta. A két pizzás dobozt a kezében hozta és letette az asztalra.
- Az előbbiekből arra gondoltam ez nem baj... - mondta a pizza felé biccentve. Gyorsan megráztam a fejem hogy eltűnjön róla a furcsa arckifejezésem. Elvettem egy szeletet és leültem az ágyamra.
- Muszáj tanulni?
- Igen. - elnevette magát és leült mellém - Mi nem megy?
- Semmi nem megy. - néztem rá komolyan.
Istenem, hogy én miért nem fogtam fel mekkora mázlim van..! Bence 5 órán keresztül magyarázta nekem a matekot és... oké, azt nem mondom hogy értem, de ahh ezerszer jobban megy! És nagyon kedves volt. Este anya hívott, hogy a nagyszüleimnél alszanak, mert mama rosszul volt, tehát Bence nagyjából 10-kor hagyott egyedül. És ennek örültem. Nem annak hogy elmegy... hanem hogy eddig maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése